Kos (III. 21 - IV. 20.)

Kos szülők, nagyszülők: Január a Kos jegy szülöttei számára egy minden szempontból szuper hónapnak ígérkezik. A jegy uralkodó bolygója, a Mars a Skorpió jegyében igen csak jól érzi magát, ráadásul együtt áll a Nagy Szerencse bolygójával, a Jupiterrel. Jól indul tehát az év! Szerencse, erő, energia, tűz, s minden jó, amire vágysz, jöhet az év első hónapjában.

Január 2-án, a Rák Telihold, alap összerakottságodtól eltérően, kissé szentimentálissá tehet, amit lehet, hogy nem is értesz majd. Minden esetre ne csodálkozz, ha az év első napjaiban többször érzel majd túlcsorduló szeretetet szívedben, esetleg többször elkalandozol, vagy csak úgy meghatódsz. Használd ezt a pár napot arra, hogy családodban, vagy munkahelyeden érzelmileg kicsit szorosabbra kötöd kapcsolataid, ami az év hátralévő részében fog majd bőségesen kamatozni számodra. 17-én a Bak Újhold energiáit kihasználva ülj le egy kicsit és próbáld megtervezni az évedet. Gondold át, mit szeretnél elérni, megvalósítani a 2018-as évben. Ebben a Merkúr is segíteni fog, ugyanis 17. szerdai napra esik, ami a Merkúr bolygó uralma alá eső nap. A Mars január 26-án lép át a Nyilas jegyébe, ami ugyancsak optimizmust, lelkesedést hoz minden Kos jegyűnek. Élvezd hát az életet, állj meg a rohanásban és lélekkel, szeretettel telnek meg hétköznapjaid!

A kis Kos gyermekek számára is elegendő lendületet és tüzet ad az év első hónapja a maga állásaival. A Rák Hold rájuk is hat. Szeretnének minél többet szüleikkel, szeretteikkel együtt lenni és kicsit le is csendesedhetnek. Talán könnyebben kifejezhetik az érzéseiket is. Tehát a kis vadcsikó végre megáll és körülnéz. És talán észre veszi, hogy mennyien veszik körbe őt szeretetükkel. A bennük lobogó örök tűz így tud olykor lecsendesedni később is.

 

Bika (IV. 21. - V. 20.)

Bika szülők, nagyszülők: A Bikák uralkodó bolygója, a Vénusz egész januárban a Nappal együtt halad égi útján. Az együttálláshoz csatlakozik a Plútó is, a három bolygó pedig 9-én áll legközelebb egymáshoz, aztán a Vénusz, majd a Nap is egyre messzebb kerül a Plútótól. Ha csak a Vénusz adta jelzéseket nézzük, akkor nem biztos, hogy olyan jól indul az éved. Lehet, hogy túl sokat akarsz, nagy dolgokat terveztél, amik aztán sorra vesztik el jelentőségüket, vagy mutatkoznak meg úgy, mint megvalósíthatatlan álmok. Most koncentrálj a családodra, a munkádra, a mindennapokra. Ne tervezd túl magad, mert egóból nem biztos, hogy jó döntések születnek ebben az időszakban. 2-án figyeld az eget és oldódj fel a Rák Teliholddal te is. A család, a szeretteid legyenek az év első hónapjában a legfontosabbak számodra. Ha van társad, a szexuális élet felpezsdülhet a hó első napjaiban, ami újra izzásba hozhatja a kialvóban lévő tüzet. Sajnos a január 17-i Bak Újhold sem hoz tengernyi jót számodra. De, csak azért is fordítsd át az energiákat és éld meg mindennek a jó oldalát. Tehát vess számot az életedről, a sorsod alakulásáról, nézd meg milyen utak, választások vannak előtted, mit vállalhatsz be, és mi az, amit el kell engedned. Január 18-án lép be a Vénusz a Vízöntőbe, ami megmagyarázhatatlan feszültséget hozhat, mivel a Nap még mindig elvakítja, forró izzásban tartja a Vénuszt. Légy óvatos, megfontolt tehát az év első hónapjában!

A Bika gyerekek számára a január tele van megújító, ugyanakkor némi nyugtalanságot is hozó energiákkal. Mivel a gyerekek a Hold állására érzékenyebbek, így náluk a Rák Telihold (január 2-án) érzékenységet, az egészen kicsiknél nyugtalanságot, nyűgösséget, átalvatlan éjszakákat hozhat. Meglepő módon, a közösségbe járó kis Bikák nyitottabbá, kezdeményezőbbé válnak, de ugyanakkor érzékenyebbek is lehetnek. Ha viszont stabil keretek és feltétlen szeretet veszik körül, akkor könnyedén élik meg a feszítő energiákat is.

 

Ikrek (V. 21 - VI. 21.)

Ikrek szülők, nagyszülők: Január első dekádjában az Ikrek uralkodó bolygója, a Merkúr a Nyilas jegyében jár. Itt nem érzi annyira jól magát, siet is, hogy mielőbb átléphessen a Bak jegyébe. Te is siethetsz, és azt gondolhatod, hogy annyi a teendőd az év első hónapjában, hogy nem érsz rá lazítani. Megállásra talán a Merkúr Szaturnusz együttállás késztethet, ami 11-én kezd élesedni és 13-án lesz teljes, vagyis egzakt, tehát nagyon szoros. Erre csak rátesz egy lapáttal a 17-én létrejövő Bak Újhold. Úgy tűnik, hogy a meghatározó energia az év első hónapjában a Szaturnusz/Bak energia lesz számodra. A Szaturnusz a komolyság, megfontoltság, fegyelmezettség, tervezettség, kitartás, céltudatosság energiája. Te is tervezz, tűzz ki megvalósítandó célokat, és ezeket egész évben szem előtt tartva törekedj arra, hogy el is érd azokat. E mellett pedig az idő, pénz, teljesítmény is a Szaturnuszhoz köthető. E téren is tanulnod kell valamit ebben az időszakban. Ez lehet például a megfontolt pénzkiadás, az ésszerűbb vagy tervezettebb időbeosztás és a hatékonyabb munkavégzés akár otthon, akár a munkahelyeden. Kisgyermekeddel is tölts minél több minőségi időt, amikor valóban ne figyelj semmi másra, csak a gyermekedre. Hab a tortán számodra a 25-én bekövetkező Merkúr Plútó együttállás, ami szinte bármit hozhat, de sajnos a rosszabb dolgokból. Viszont segít neked a Jupiter, ami egy szuper fényszöggel oldhatja a feszültséget és adhat rossz helyett jó dolgokat számodra. 28-án az Uránusz qvadrát hozhat nem várt dolgokat. Lehet, hogy valaki elmegy, vagy valami elveszik, esetleg váratlan dolog történik az életedben. Fontos tudnod, hogy ennek a kimenetele számodra mindenképpen jó lesz, csak ki kell várnod. Hamarosan arra is rá fogsz jönni, hogy miért is volt az a helyzet mégiscsak jó és tanító számodra.

Az Ikrek gyerekeket is nehéz kordában tartani. Érzik ők is kemény Szaturnuszi energiákat, de ők még próbálnak lázadni ellene. Egyéb összerakottságtól függően pedig vagy nagyon ellenáll vagy simulékonnyá, koncentráltabbá válik. A hó vége felé kiszámíthatatlan események történhetnek vele kapcsolatban, amin akár meg is lepődhetsz, bár az Ikrek gyerekeknél bármi megtörténhet (pl. elveszti, elfelejti), ezt már nagy valószínűséggel tudod is.


Rák (VI. 22 - VII. 22.)

Rák szülők, nagyszülők: Igazán szuper hónap ez a Rákok számára, hiszen remekül indul az év! 2-án rögtön a Rák Telihold tölti fel őket is. Minden szempontból elemedben lehetsz tehát, töltekezhetsz, szerethetsz, adhatsz és persze kaphatsz is. Amit viszont muszáj megtanulnod ezen időszakban az, hogy keresd és találd is meg a jó arányt adás és kapás között, hogy ne válj áldozattá vagy mártírrá. Hó közben érzelmeid, gondolataid hullámzóak, változóak lehetnek, azonban hó végén újból elegendő égi segítséget kapsz ahhoz, hogy minden jól sikerüljön, hogy minden feszültségtől mentes, kellemes napokat élhess meg. Talán most legjobban a konyhában tudsz kiteljesedni, alkotni. Kreálj csodás ételeket családodnak, vagy lepj meg valakit valamilyen finomsággal. Rokonlátogatásra, baráti találkozásokra is jó időszak ez, ha az ünnepek idején nem volt időd elmenni valakihez, vagy nem tudtatok találkozni valamiért. Ha pedig gondolkodsz valamilyen tanfolyamon, továbbképzésen, önképzésen, akkor itt az idő, talán a lehetőségek is jobban megtalálnak az év első hónapjában. Minél többet tudsz önmagadról, annál többet tudsz meg a körülötted élőkről, és annál jobban megérted majd ki, miért, mit tesz, vagy éppen mit miért nem tesz meg. A megértés és a segítés pedig az egyik legfontosabb mozgató az életedben, ezért is érdemes tanulni, fejleszteni magad. És a hónap jelmondata, ami kísérjen el egész évben: csakis annak tudsz segíteni, aki kéri!


A Rák gyermekek cukik, alkalmazkodóak, szuperül teljesítenek, ha iskolások. A szünetben annyira feltöltődtek, hogy szinte szárnyalnak és minden jól sikerül nekik. Nyitottabbak, befogadóbbak akár idegenekkel kapcsolatban is, mint egyébként. Neki is meg kell tanulnia, hogy mennyit adjon és mikor. Ehhez azonban a szülői minta a legfontosabb. Az önzetlen, szeretettel teli segítés és a kéretlen, akár erőszakos segítés közötti különbséget most tanulja meg. Valamint azt is, hogyan tud olyan fényesen ragyogni, mint az éjszakai Hold a csillagos égen.

 

Oroszlán (VII. 23 - VIII. 22.)

Oroszlán szülők, nagyszülők: Az Oroszlánok uralkodó bolygója, a Nap a Szaturnusz otthonában, a Bak jegyében tartózkodik, egészen január 21-ig, amikor átlép a Vízöntő jegyébe, ahol szintén a Szaturnusz van leginkább otthon. Tehát nem biztos, hogy annyira jól érzed magad az év első hónapjában. Valahogy csak a szabályokkal, a határokkal, a feladatokkal találkozol. Jön a felelősség, a teljesítmény, a hatékony időbeosztás. Vége a lazulásnak, kénytelen vagy magad ezerrel bevetni a munkába és dolgozni, alkotni, még akkor is, ha nem mindig esik annyira nagyon jól, vagy már eleged van az egészből. 21-ig a Mars fog neked segíteni, hogy legyen elegendő erő, hit és lelkesedés benned. Vágj bele, kezd el, amit rég óta szerettél volna. Vívd ki, meccseld le, amit le kell, most van hozzá égi segítséged. Ha családi konfliktusod van, helyrehozhatod, megbeszélheted, de csak akkor, ha nem fölényesen kezeled a helyzetet vagy a partnert, hanem egy konstruktív beszélgetésbe mész bele. Használhatod ezt az időszakod tanulásra, önfejlesztésre. Bármit tanulhatsz, minden a hasznodra válik. És persze az is fontos szempont, hogy látóköröd, ismereteid szélesedésével környezeted elismerését is növelheted. Az Oroszlán Telihold a hó 31. napján hozhat számodra valódi megújulást, bőséget és remek ötleteket ahhoz, hogyan éld meg a lehető legkellemesebben a hétköznapokat, hogyan teljesítsd nem szeretem kötelességeid, hogyan dolgozz hatékonyabban. Szóval: a hó végéig kitartás és minden egyre jobb lesz!

A kis Oroszlán gyerekek tele vannak szeretettel, játékossággal és vidámsággal, pláne, hogy az ünnepek alatt sikerült kellőképpen feltöltekezniük szellemileg és lelkileg egyaránt. Az év első hónapja tehát remek időszak az Oroszlán gyerekeknek. Most te töltekezz belőle, figyeld hogyan alkot, miként ad szeretetet és miként éli azt a fensőbbséget, ami már egészen kicsi korában nyilvánvaló a környezete számára. Terelgesd ezt az energiát, segítsd abban, hogy egészséges önbizalma ne billenjen el egyik irányban sem.


Szűz (VIII. 23 - IX. 22. )

Szűz szülők, nagyszülők: A január első negyede az álmoké, a vágyaké, azoké a nagy terveké, amiket még meg szeretnél valósítani az idén vagy az életedben. Kezd az évet racionális tervezéssel. És nyugodtan álmodj nagyot! Most ennek van itt az ideje. A hónap közepétől már más energiáké lesz a főszerep. Konkrétan a Szaturnuszé és a Marsé. Tehát itt már nem álmodozhatsz, hanem eljött az ideje a megvalósításnak, a konkrét tevékenységnek. Álmodd meg, mérd fel, tervezd meg, aprólékosan dolgozd ki és cselekedj. Ha rég óta szeretnél mozogni, vagy valami új dolgot elkezdeni, ahhoz is kedvező minden. A Mars rengeteg energiát ad, amit még a környezeted is észre fog venni. Annyi energiát érzel magadban, hogy hajlamos lehetsz többletmunkát vállalni munkahelyeden vagy a családodban. Közben pedig a nyelved is csípősebbé válhat, könnyebben kiszaladhatnak kritikai észrevételek, amivel esetenként sajnos meg is sérthetsz másokat. Érdemes kissé visszafogni magad e téren. Tehát ha bosszant valami vagy valaki, számolj el 3-ig, mielőtt kimondod, ami ki akar szaladni belőled. Mert hiába tudod, hogy te tudod a legjobban, legprecízebben, másnak ez nem biztos, hogy fontos, vagy értékes. Kihasználhatod ebben a hónapban azt is, hogy remek ötleteket kapsz az univerzumtól (főleg a hónap közepén). Ha pedig év végén nem szabadultál meg felesleges dolgaidtól, most még megteheted. Ne cipelj tovább az év további részében terheket! Ezért is jó, ha rendet teszel magad körül és magadban is.


A kis Szűz gyerekek szorgalmasak, rendszeretőek és nagyon szerethetőek. Jól kezdődik az év nekik is, hiszen ők is kapnak kellő energiát és inspirációt ahhoz, hogy aktívak és kreatívak legyenek. A hónap elején kicsit érzékenyebbek, majd hónap közepén befelé fordulósak és kissé komolyabbak lehetnek a szokásosnál. Minden esetre tele vannak életkedvvel, energiával, még ha megfontoltabbak és óvatosabbak is kortársaiknál. Rajzoljatok, építsetek, főzőcskézzetek sokat az év első hónapjában, vagy tegyetek rendet közösen a szobájában, a dolgai között. Esetleg selejtezzetek ki megunt játékokat, amit akár most is oda adhattok szegényebb, rászoruló családoknak.


Mérleg ( IX. 23 - X. 22. )

Mérleg szülők, nagyszülők: A január a Mérlegeknek nem igazán lesz a kedvenc hónapja, bár tulajdonképpen a szokásos rendben mennek a dolgok, vagyis rutinszerűen indul az év. Jönnek rögtön az elvárások, hiszen a munkahelyen 100 %-osan kell teljesíteni, e mellett pedig a család is szeretne belőled minél többet kapni, közben pedig saját magaddal kapcsolatban is vannak teljesen jogos igényeid. Az is nyomaszthat, ha otthon vagy a gyermekeddel, hiszen nagy valószínűséggel nem kapsz elegendő visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy mindent jól csinálsz. Ezért kell hát magaddal is foglalkoznod, töltekezned a neked legmegfelelőbb és a téged legjobban feltöltő tevékenységek által. Az év elején a legfontosabb dolga a Mérlegeknek megtalálni az egyensúlyt a munka és a család, valamint a pihenés között. Ne csodálkozz hát, ha az évkezdet olyan könnyen kizökkenthet az olyannyira vágyott harmóniából. Mindezek ellenére légy pozitív és teremts magadban és magad körül is igazi harmóniát. Jó hír viszont, hogy a kommunikációd világos és sziporkázó, ami kicsit lazít a nehézségeken mert sokkal könnyedebben fejezed ki igényeid is. Az év eleje jó alkalom arra is, hogy szétnézz a környezetedben milyen lehetőségek vannak arra, hogy tanulj vagy mozogj. Jó, ha szem előtt tartod Újévi fogadalmaidat is (ha voltak), hiszen fontos mennyire vagy elszánt és kitartó ezzel kapcsolatban. Ne add fel hamar, hiszen az meghatározza az év további részét. Ha most nem lépsz, feladod a célba érés előtt, akkor később is ez fog történni.

A Mérleg gyerekek számára is az egyensúly megtalálása a legfontosabb. A mérlegelés egész életében kísérője lesz. Beszélni azonban ő is remekül tud, viszont, ha hallgatni kell, akkor gond nélkül csendben marad. Ez már kicsi korában is az egyik legszimpatikusabb tulajdonsága lehet. Mint ahogyan az is, hogy érzéke van a széphez, a művészetekhez. Bátorítsd hát abban, amiben jó és bíztasd, hogy kibontakozhasson abban, amiben nagyon jó. Azt pedig hamar megmutatja, hiszen nyílt, eléggé megmutatkozó egyéniség már kicsi korban.


Skorpió ( X. 23 - XI. 21. )

Skorpió szülők, nagyszülők: A legszuperebb évkezdése 2018-ban a Skorpióknak lesz. Erő, energia, lendület és tűz, mintha szárnyakat kapna az év első napjaiban minden Skorpió érintettségű. Uralkodó bolygója a Mars egészen 26-ig a Skorpió jegyében lesz, a Jupiter pedig, ami a Nagy Szerencs bolygója, egészen az év novemberéig e jegyben folytatja égi útját. Ráadásképp a Plútó egy jó fényszöggel súg, segít a Bak jegyéből a Jupiternek. Tehát minden szuper lesz az év elején a Skorpióknak. Csupán arra kell ügyelned, hogy visszafogd magad, hiszen annyi pozitív energiád lesz, hogy akár még a környezetedet is letarolhatod, valahogy úgy, mint egy hurrikán. Próbáld számodra hasznos tevékenységgel levezetni a felesleget. Ne akarj mindent egyszerre megoldani, mert nem biztos, hogy jó lesz így a kimenetel. Menj el mozogni inkább, hiszen ez a leghatékonyabb energialevezetés. Most biztosan nem kell semmilyen multivitamin ahhoz, hogy toppon érezd magad. A benned tobzódó testi energiák mellett, lelked az egyedüllétet keresi, azt, hogy figyelj a belsődre, foglalkozz a lélek mélyén megbújó, láthatatlanul mozgató energiákkal is. Ez nem könnyű. Talán e téren segítségre is szükséged lehet. Ha úgy érzed, itt az ideje elmenned egy jó asztrológushoz, hogy megtudd ki vagy, mit hordozol magadban és hogy mire születtél, ne habozz. Ne sajnáld erre az időt és a pénzt sem.


A kis Skorpiók igazi csibészek, és ők is feltöltekezve lépnek át az újesztendőbe. Amikor már úgy érzed, nem bírja és kipurcant, hirtelen feléled és újra ezerrel pörög. A lelke pedig éppen olyan éhes, mint a teste, ezért beszélgess vele sokat titkokról, sejtelmes, rejtélyes dolgokról, a lélek szépségéről, a múltról, a szeretetről és mindenről, ami érdekelheti. Ha pedig Skorpió gyermeked van, ne feledd, egy igazi Skorpió mindig teszteli mennyire szereted. Ezért sem árt beszélgetni vele a szeretet nyelvéről, ha már eléggé értelmes és megérti. Ebben azonban mégis a legfontosabb az, amit valójában tapasztal, illetve megél nap, mint nap.

 

Nyilas ( XI. 22. - XII. 20. )

Nyilas szülők, nagyszülők: A Nyilas jegy szülöttei számára a Mars energia lesz a meghatározó egész januárban. A jegy ura, a Jupiter a Skorpióban, a Mars otthonában tartózkodik, ráadásul egy ideig együtt állva a Marssal. A hó végén pedig maga a Mars lép át a Nyilas jegyébe. Tehát véget ér a komolyság, a visszafogottság és az éved is felszabadítóan könnyedén indul. Feltéve persze, ha valóban rendet tettél, ahogyan a Szaturnusz kívánta tőled (magadban és magad körül is). Szóval számodra a január tele lesz energiával, frissességgel, erővel, az évkezdés tüzes lendületével. Bármit elkezdhetsz, mindenhez lesz elegendő erő benned. A kitartás már kérdéses lehet, hiszen a tűz hamar kialudhat, a lendület veszíthet erejéből. Csakis rajtad múlik, hogy folyamatosan fenn tudd tartani ezt az izzó energiát egész évben. Az év első hónapjában érdemes figyelned a kommunikációdra, hiszen meggondolatlanul mondhatsz ki dolgokat, amivel megsérthetsz embereket. Felületesebb is lehetsz, mivel annyi mindent szeretnél megcsinálni, hogy nem lesz időd a korrekt kivitelezésre. Indulataid is vissza kell fognod néha, mert elvihet hév, aminek megint csak nem lesz jó vége. A hirtelenség (a Mars miatt) is okozhat kellemetlen helyzeteket. Szóval próbálj megfontoltabb lenni, átgondolni és annyit bevállalni amennyit valóban, minden gond nélkül meg is tudsz valósítani. A Merkúr 11-én lép ki a jegyből, ami szintén hozat egyfajta felszabadító érzést is.


A Nyilas érintettségű gyerekeknek is szuperül indul az év. Őket is segíteni fogják az égiek, hogy friss lendülettel kezdhessék az évet, legyen elegendő energiájuk mindenhez és mindenre. A kicsiket is viszi a lendület, viszont akaratosabbak, kicsit erőszakosabbak is, mint szoktak lenni. A legkisebbek beszédfejlődése és/vagy mozgásfejlődése lehet intenzívebb az év első hónapjában. Viszont nem lesz beteg, annyi pozitív energiát kap. Ha pedig véletlenül megbetegszik, akkor sokkal gyorsabban fog felépülni, meggyógyulni.

Bak ( XII. 21 - I. 19. )

Bak szülők, nagyszülők: Januárban igazán minden szempontból elemedben lehetsz. Annyi égi segítséget kapsz, amennyit csak akarsz. Csak hinned kell abban, hogy jó helyen vagy, jó az, amit csinálsz, hogy te is tudsz igazán szeretni és persze téged is nagyon sokan szeretnek. Szóval próbálj meg egész hónapban eléggé laza lenni ahhoz, hogy befogadhasd az égi energiákat. Energiád mindenhez lesz. A munkát bírni fogod, kellőképpen tudsz jelen lenni, koncentrálni és kitartóan tenni a dolgod. Szépen, lassan haladsz kitűzött céljaid felé, bár olykor sietnél is, hiszen annyira energikus vagy. 11-én lép be a jegybe a Merkúr, így nagyban segíti majd a kommunikációdat. Nyugodtan tervezz fontos megbeszéléséket, tárgyalásokat az év első hónapjára. 20-án a Nap elhagyja a jegyet, de annyi bolygó marad a jegyben (Szaturnusz, Plútó, Merkúr), hogy így is kellő energiát adnak neked és persze feladatot, kihívást is. Ha van kedved, tanulmányozd a három bolygót és keresd meg magadban a bolygók által jelzett tulajdonságokat. Jó kis időtöltés lesz és persze hasznos is. Így magad is jobban megismerheted és ezzel pedig a környezetedben élőket is jobban meg fogod érteni. Szóval a január egy remek hónap lesz számodra, tele energiával, nagy beszélgetésekkel, felismerésekkel és (sajnos, vagy hála Istennek) munkával. Azt pedig most bírni fogod, sőt! Ebben az időszakban csak a tűz fog hiányozni az életedből, amit próbálj meg pótolni például piros dolgokkal, forró fürdővel, gyertyafénnyel, vagy forró szerelmes éjszakákkal. Hab lesz a tortán a január 17-i a Bak Újhold, ami éppen rólad szól és neked üzen!


A Bak érintettségű gyermekek számára az évkezdés egy remek időszak lesz. Ők is megkapnak minden égi segítséget ahhoz, hogy jobban boldoguljanak, még jobban tudják magukat kifejezni, merjenek elmondani vagy megmondani dolgokat, esetleg kérdezni. Nagyon analizáló, vizsgálódó lehet a Bak kisgyermek ebben az időszakban, de ugyanakkor szuper érzékeny is. Vigyázz rá, mert a komolysága és koraérettsége mögött egy nagyon is érzékeny szív lakozik.


Vízöntő ( I. 20. - II. 18. )

Vízöntő szülők, nagyszülők: Óriási lendülettel indul az Új év a Vízöntők számára. Valószínűleg nagy tervekkel, célokkal, hévvel és hatalmas lendülettel kezded ezt az évet. 20-án a Nap is belép a jegybe, amitől aztán még inkább ereje teljében lesz minden Vízöntő. A jegy egyik ura, a Szaturnusz a Bakban halad előre, a másik pedig, az Uránusz a Kosban araszol szépen, lassan előre.

Januárban semmilyen kapcsolat nem lesz a két bolygó között, de külön-külön is remekül segítenek neked. A Szaturnusz adja a fegyelmet és a kitartást, a Mars pedig a lendületet és a tüzet. A hatásokat fokozza néhány remek fényszög is, így szól bele az életedbe a Jupiter egész hónapban, valamint a Vénusz (január 9-től) és a Merkúr. Az üzeneteik számodra pedig a következők: szállj le a földre és reális célokat tűzz ki magad elé, bánj megfontoltan a pénzzel, és ne mondj ki mindent, amit gondolsz azonnal. Ezeken kívül pedig egy felszín alatti nagytakarításhoz is kedvező ez az időszak. Egy asztrológus például segíthet neked ebben! Mindent összevetve sok jó lesz ebben a hónapban számodra, de mindenért egy kicsit jobban meg kell dolgoznod. Viszont várhatóak plusz bevételek is. Ekkor gondolj a jövődre és tegyél félre, kezdj el takarékoskodni vagy fektess be. A kapcsolataid nagyon jól alakulnak, de hajlamos lehetsz arra, hogy felületesen kezeled azokat és ezzel olyan emberek távolodhatnak el tőled, akiket nagyon kedvelsz. Figyelj tehát a barátaid, ismerőseid érzéseire, lelki érzékenységére és légy rájuk tekintettel.

A Vízöntő gyerekeknek ugyancsak hatalmas a szabadságvágya, ezért folyamatosan teszteli, próbára teszi a szüleit a téren, hogy mit szabad, mit nem, kinél meddig mehet el és hol van az a bizonyos végső határ. Ezt akár magában is keresgélheti már egészen kicsi korban, és annak érdekében, hogy megtalálja képes tanulni, tapasztalni és persze kipróbálni, megtapasztalni furcsa, nem hétköznapi, akár meghökkentő dolgokat is. Ő lehet az, aki akarata nyomatékosítása érdekében szinte bármire képes és ő az is, aki rajzszöget tesz a tanár székére.


Halak ( II. 19. - III. 20. )

Halak szülők, nagyszülők: Nagy lendülettel indul az év a Halak jegy szülöttei számára, hiszen Mars Jupiter együttállással indul a hónap, így az év is. Tehát még az égiek is segítenek abban, hogy minden jól alakuljon a 2018-as év kezdetén. Munka terén is nagyon jól mennek a dolgaid, bírod az év eleji rutint, hisz az ünnepek kellőképpen feltöltöttek. Elég erőt érezhetsz ahhoz is, hogy kimond a véleményed és vállald annak következményeit. Ha van rendezetlen ügyed, akkor most képes lehetsz arra, hogy megold azt. Légy bátor, merész és kezd az újévet megújulva, friss lendülettel. Fedezd fel a munkádban rejlő szépséget, a csodát magad körül és persze magadban is. Tegyél hát magadért, fogadd el magad, olyannak, amilyen vagy, Isten teremtményének, aki bizton állíthatjuk, hogy tökéleteset alkotott minden szempontból. Légy fontos saját magadnak is és ne helyezz másokat előtérbe saját magad helyett. Döntened is kell: álmodozol, vágyakozol tovább, tervezgetsz csak és nem cselekszel, ideákban élsz vagy megéled a földi hétköznapok csodás valóságát. Miközben pedig ezeken dolgozol magadban, sorsfordító felismerések is születhetnek benned. Pláne, ha ráhangolódsz a Holdra. Január 2-án a Rák Telihold tölt fel intenzív érzelmekkel, 17-én pedig a Bak Újhold késztet arra, hogy vállalj felelősséget és tarts mértéket, majd hó végén, 31-én az Oroszlán Telihold ad a kitárulkozáshoz, megnyilvánuláshoz kellő önbizalmat, sőt a szerelmi életre is intenzív hatással lehet.

A Halak gyermekeknek is egy csoda a világ. Ámulnak és bámulnak, álmodoznak és figyelnek. Elsősorban a hozzájuk legközelebb állókat, hogy megtudják mi az elvárás velük szemben. Ennek ők mindenképpen meg szeretnének felelni. Ők aztán igazán leveszik a környezet rezgéseit, hatásait, és előfordulhat, hogy valami miatt nem akarják látni a valóságot. Ezért tehetnek olykor úgy, mint aki semmit sem érzékel abból, ami körülöttük van. Mert ő egy igazi, földre szállt angyalka.