E korban, nagyvonalakban mászik, áll, jár már a baba. Nagyon fontos a környezet, a játékok biztonságos volta. A kicsi, félelmet nem ismerve jön-megy, kúszik, mászik a lakásban, kihúz minden elérhető fiókot, kinyit ajtókat, ha eléri a fogantyút, belenyúl minden lukba, kipakol, és elér mindent, még azt is, amit nem gondolnánk.

Előszeretettel mászik ki-, be mindenbe, pl. dobozba, szennyestartóba, lavórba, és bemászik bútorok alá. Apró tárgyakat illeszt be, ütöget be szűk helyekre, még a testnyílásaiba is. Elkezd csavargatni.

A nevetésnél már a társas vagy vizuális inger a kiváltó ok. Társas léttel kiváltott nevetés, pl. a hozzászaladás, megölelés, vizuális inger például, amikor elesel, vagy mókásan ugrándozol előtte.   

Ezen időszakban tehát a következő tippjeim vannak számotokra: 

  • Mondóka, ének, mese, versek mellett a testtájak további gyakorlása.
  • Sok – sok gyömöszölés, nevetés.
  • Bújócska. Kukucs játék.
  • Hinta.
  • Zsipp, zsupp, ölben vagy egy lepedőben hintáztatva.
  • Dobozok: bízzuk fantáziájára, mit csinál vele. (Belemászik, beleül, belepakol, dobál bele, autózik benne, stb.)
  • Toronyépítő, rúdra húzható karikák, Montessouri torony. Átlátszó poharakból otthon is készíthető ilyen torony. Rajzolni lehet formákat is a poharakra, ilyenkor a megfelelő sorrendben összerakva a poharakat, pl. egy állatforma lesz látható.
  • Labdák: gurítás, rúgás, dobás, dobozba dobás, kugli ledöntés, stb. gyakorlása.
  • „Hol a …”? Keresés egyedül, közösen. Látható helyre eldugás.
  • Könyv –egyre több szöveggel, képpel.
  • Fotóalbum, katalógus nézegetése, elemzése: férfi, nő, vidám, szomorú, baba, idős ember, stb.
  • Szavak utánzása, ismétlése, gyakorlása.
  • Kreatív házak, csigák: megnyomja – kiugrik valami, vagy hangot ad, stb.
  • Tologatós játékok – a járást segítik. Motor, autó, tolós funkcióval.
  • Nagy legó, dupló.
  • Építőkocka – főleg a rombolást gyakorolja, de 2-3 kockát már képes egymásra tenni.
  • Érzékelés fejlesztése: ízek, savanyú – édes, hőmérséklet, hideg – meleg. Hó, jég kézbe adása.
  • Vízi játékok: öntözgetés, spriccelés.

A játéktevékenységet vizsgálva megállapították, hogy kimutatható  és pozitív korreláció van az első életév játékválasztéka és a másodikban tanúsított érdeklődésszint között.  

Még egy tanács: a gyermekedben mindig azt erősítsd, amiben jó, ami igazán  érdekli. Ha nem ért valamihez, sorozatban nincs kedve valamivel foglalkozni, nem baj. Később érik be az adott téren, mint egyes társai. Ne keseredj el. Majd behozza a lemaradást.

Fotó: Pixabay