Több éve gyűjtöm tapasztalataimat anyaként és védőnőként egyaránt. Három gyermekem: Zsanett, Kristóf, Milán. Sok mindent átéltem, megtanultam, elsajátítottam az évek során, amit most szeretnék megosztani azokkal, akik megtisztelnek figyelmükkel, érdeklődnek „tippjeim” iránt. 

Mindig is úgy gondoltam, hogy a tanulás mai világunkban élethosszig tartó feladat mindenki számára, így számomra is. Mindig is azt éreztem, hogy meg kell ismernem a világban élő, sokat látott, tapasztalt, tudós emberek véleményét azokról a dolgokról, amiket fontosnak tartok az életemben, a munkámban.

Hiszem, hogy minden embert - legyen az kicsi vagy nagyobb - csak holisztikusan szabad megközelíteni. Hiszek abban is, hogy hatnak ránk különböző erők, energiák, rezgések, amiket sajnos nem mindig veszünk figyelembe, vagy már elveszítettük ezek iránti érzékenységünket. Hiszek abban is, hogy mindenkiben ott lakozik az az őserő, ami segít döntések meghozatalában, nehéz helyzetek megoldásában, vagy akár a szülésben, gyermeknevelésben is.

Célom az, hogy olyan jól használható ismereteket, tippeket adjak, amelyeknek igazán hasznát veheted.

Azt gondolom, legyen bármilyen apró problémád is, azt más nem élheti át, nem érezheti át. Más nem ismerhet eléggé ahhoz, hogy tudja mi jó neked, a babádnak, a családodnak. Mindig figyelj a megérzéseidre a legegyszerűbb tanács olvasásakor, vagy meghallgatásakor egyaránt. A válasz, a megoldás mindig kéznél van, ott lakozik benned, csak tudnod kell értőn figyelni saját magadra. Figyeld és ismerd meg a babádat is, aki a te folytatásod, akinek te vagy a világ, te vagy az élet maga.

  

Végzettségek:
  • Természetgyógyász - 2010
  • Gyógymasszőr - 2004
  • Családgondozó szakvédőnő - 1996
  • Védőnő - 1987
 
Tanfolyamok, képesítések:
  • BLS/AED instructor course (2015)
     
  • Schüssler arcdiagnoszta (HBK, 2011) +
Schüssler kiegészítő sók, mentális vonatkozások, 
biokémiai sók a védőnői gyakorlatban, Schüssler repertorizáció, 
sókészítő tanfolyamok (HÖBK)
  • Thai baba –mama masszázs(2008, Baranyi Ágnes)
  • Sürgősségi ellátás (2007, SOS 24)
  • Homeopátia (CEDH, 2006, 40 órás)
  • Babamasszázs (2003, MAVE)

Megjelenéseim:

  • szakmai előadások tartása első segítség, asztrológia, játék, alvásproblémák témakörökben
  • országos kiadványban cikkek megjelenése (táplálás, várandós gondozás, és a csecsemő fejlődése az első félévben)
  • médiában megjelenés (Pécs tévében az alvásról, MR 1 rádióban nitrátos víz, védőnői munka, a csecsemő fejlesztése, babamasszázs, Rádió aktívban asztrológia témakörökben)
  • asztrológia oktatása leendő természetgyógyászoknak

Önkéntes társadalmi tevékenység: a Pécsi Életmód Egyesület elnöke 2009 óta